Ma van kereken 30 év annak, hogy megszületett az MP3 formátum

Szerző: Lakatos Szilárd Közzétéve:

MP3 lEJATSZO - Szilárd Számítástechnika

A mai napon ismét kerek évfordulóhoz érkezett el az informatikatörténelem – ezúttal az egyik legmeghatározóbb fájlformátum vonatkozásában. Ma volt ugyanis kereken 30 éve annak, hogy kvázi megalkotásra került az MPEG-1 Audio Layer 3, azaz, köznyelvi nevében az MP3 formátum.

Persze, a formátum, illetve az annak alapját képező hangtömörítési eljárás ennél sokkal, de sokkal hosszabb folyamat eredménye, aminek kezdetei egészen az 1980-as éve elejére nyúlnak vissza. Ekkor indult el ugyanis az Európai Unió EUREKA programja, aminek keretében számos tudományos kutatás finanszíroztak – és ennek része volt a berlini Fraunhofer Intézet programja, ami arra keresett megoldást, hogy miként lehetne akár nagy méretű hang- vagy zenefelvételeket digitális környezetben tárolni.

A német kutatók rájöttek, hogy ha a felvételeket az azokat alkotó frekvenciahullámokra bontják szét, majd ezeket még meg is szűrik a meghatározó, illetve hallható tartományra, akkor mindössze az utóbbiakat meghatározó sajátosságok elmentésével hatékonyabban tudják ábrázolni a hangállományokat, mint ha a nyers digitalizált formában tennék meg ugyanezt. 

Az eljárást a tudósok Suzanne Vega „Tom’s Diner” nevű számának acapella változatával tesztelték, mivel fontos volt, hogy a hangszerek által keltett hangok mellett az emberi ének-, illetve beszéd is a lehető legjobb minőségben kerüljön megőrzésre a tömörített formában. Munkájuk eredményét végleges specifikáció formájában 1994 márciusában publikálták, nem sokkal később pedig közzétették az első referenciaimplementációkat, ami szoftveres úton volt képes a tömörített állományok előállítására, illetve dekódolására.

Ugyanakkor az MP3 nevét csak 1995 július 14-én nyerte el – ugyanis a Fraunhofer intézet munkatársai ekkor szavazták meg, hogy a tömörített hangállományokat .mp3 kiterjesztéssel tárolják el, az addig használt .bit helyett. A történet maradék részét már mindenki ismeri: az MP3 lett az 1990-es években a PC-k első „killer app”-ja, ami elsődleges oka volt akkoriban sokak számára egy otthoni gép beszerzésének. Egyes becslések szerint az akkoriban használt otthoni PC-k több mint 90%-án megtalálható volt legalább egy MP3 lejátszásra alkalmas szoftver.

Az MP3 ma is használatban van rengeteg alkalmazási területen, bár mellette sok helyen már újabb, hatékonyabb (pl. AAC) és/vagy nyílt forrású (Ogg Vorbis), szabadalmak által nem védett megoldások is megjelentek, illetve elterjedtek, amik azonban történelmi és napjainkban is meghatározó szerepét nem változtatták meg.